dr. Péter Csaba
Ügyvéd, diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezte 1996-ban, miután 1990-91-ben az ausztriai Innsbruckban, a Leopold Franzens Universität-en közgazdaságtudományt hallgatott. Ügyvédjelöltként egy – elsősorban – nemzetközi szállítmányozási joggal foglalkozó ügyvédi irodában dolgozott, majd szakvizsgái letétele után, 1999-ben megalapította a Péter Ügyvéd Irodát, melynek vezetőjeként, külföldi – elsősorban német és osztrák – befektetők jogi képviseletét ellátva, széleskörű szakmai tapasztalatra tett szert az ingatlanjog, a társasági jog és a kereskedelmi jog területén. Német, angol és francia nyelvtudással rendelkezik.
dr. Gondos Luca
Ügyvéd, diplomáját 1995-ben szerezte az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, ezt követően ügyvédjelöltként szerzett gyakorlatot, majd szakvizsgáinak befejezése után 1998-tól ügyvédként dolgozik. Az ügyvédi pályán szerzett évtizedes tapasztalata kiterjed a gazdasági jog számtalan területére különösen a szerződések jogára, a peres eljárásokra, a fogyasztóvédelmi és versenyjogra, valamint kiemelten a munkajogra. Tárgyalási szintű szakmai angol nyelvtudással rendelkezik. Tagja a Magyar Munkajogi Társaságnak.
dr. Kánai Katalin
Ügyvéd, 1996-ban diplomázott az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Ügyvédjelölti gyakorlatát egy amerikai érdekeltségű ügyvédi iroda, nagy tranzakciók bonyolítását is végző, budapesti irodájában kezdte meg, majd ügyvédi praxisát 2000-ben a ma „Big Four” egyikeként számon tartott globális könyvvizsgáló cég partnereként működő ügyvédi irodával együttműködésben indította el. Az ügyvédnő a folyamatos nemzetközi megbízói környezetben teljesített szakmai gyakorlatának köszönhetően a gazdasági jog számos területén szerzett tapasztalatokat, munkájában pedig mind írásban, mind szóban napi szinten hasznosítja folyékony és tárgyalási szintű angol nyelvtudását. Ügyvitele az általános társasági jogi és polgári jogi feladatok ellátása mellett többek között a nagyobb volumenű projektek (M&A) kapcsán lefolytatásra kerülő teljes körű jogi átvilágítás lebonyolítására, a kapcsolódó jelentések és szerződések készítésére, versenyjogi és fogyasztóvédelmi kérdések kezelésére és a szellemi alkotások jogterületére is kiterjed. Az angol nyelv mellett társalgási szintű német és alapszintű spanyol nyelvtudással bír. Az ügyvédnő határozatlan ideig ügyvédi tevékenységét szünetelteti.
dr. Veress Rita
Ügyvéd, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán 2005-ben diplomázott, majd 2009-ben az ELTE Jogi Intézetében Kereskedelmi jogi szakjogász képesítést szerzett. Jelentős tapasztalattal rendelkezik az ingatlanjog, a munkajog és a társasági jog területén, emellett rendszeresen lát el polgári peres képviseletet. Gazdasági társaságok részére folyamatos követeléskezelést végez és rendszeres szerződéses tanácsadást nyújt.
dr. Inzelt András
Ügyvéd, diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karán szerezte 2007-ben. Munkatapasztalatát ügyvédként, illetve azt megelőzően a magyar gazdaság egyik meghatározó gazdasági társaságánál vállalati jogtanácsosként és nemzetközi ügyfélkörrel rendelkező ügyvédi irodáknál ügyvédjelöltként szerezte. Közgazdasági diplomáját 2010-ben vette át a Széchenyi István Egyetem Gazdálkodási Szakán, 2013-ban pedig a „Suffolk University Law School LL.M. in U.S. andglobal business law” képzésén szerzett LL.M. fokozatot Bostonban. Jogi szakvizsgáját 2011-ben tette le. 2014-ben alapította meg ügyvédi irodáját, mely tagja a Péter és Gondos Ügyvédi Társulásnak. Munkája során elsődlegesen gazdasági joggal, polgári joggal, a szellemi alkotások jogával kapcsolatos ügyekkel, illetve polgári peres és nem peres képviselettel foglalkozik, német és angol nyelvtudással rendelkezik.